BÖJT 2017

Négy megálló a pusztában 4.

Böjt negyedik hetének útját lélekben továbbra is Barbara Brown Taylor, amerikai lelkésznő, gyakorlati teológus gondolatainak olvasásával járjuk, és segítségképpen – szokás szerint -műalkotások szegődnek mellénk.

Negyedik megálló – Lk 5,29-31                   480px-CodexAureus_Cleansing_of_the_ten_lepers

Miután elmúlt Jézus 40 pusztai napja, nem vagyok biztos benne, hogy valóban elhagyta a pusztát. Fizikailag természetesen elhagyta. Visszatért Galileába – mondja Lukács. Felcserélte a sivatag hiénáit és démonait városi ellenfeleire, akik nem fegyveres támadók voltak, sem bankrablók, ahogyan várná az ember, hanem a város legvallásosabb emberei közül kerültek ki.

Ezek voltak azok az emberek, akik folyton Jézus sarkában voltak, vadásztak rá, kegyetlenebbül, mint a puszta vadállatai. Mi volt a panaszuk ellene? Rossz társasággal tartott. Olyan emberekre pazarolta az idejét, akik rossz döntést hoztak, és nem akartak, nem tudtak változtatni. Az volt rossz, hogy Jézus társadalmi határokat lépett át ezzel. Késő éjszakáig ült ezeknek az embereknek a vacsoraasztalánál. Itta a borukat. Hallgatta a történeteiket, és így cselekedvén elidegenedett azoktól a jobb emberektől, akik valóban hasznát látták volna tanításainak.jkm_h_20

Így nem viselkedik egy szent ember. Ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, akkor jobb ítélőképességet kellene mutatnia: több időt tölteni a zsinagógában, egy bizottság elnökének lenni, csatlakozni a Rotary Clubhoz. Igyekeznie kellett volna a dolgok centrumába kerülni, olyan emberek közelébe, akiken tényleg múlnak dolgok, akik számítanak. De Jézus nem ezt tette. Inkább a dolgok szélére húzódott, a peremre. Sűrűn látogatta a pusztát, ahol túl sok ember töltötte élete idejét – a bénulás és a demencia pusztaságában, a szegénység és a kirekesztettség pusztájában. Ezt a prérit fésülte át 12 fős sivatagi őrjáratával, testeket lapátolt ki és sivár lelkeket keltett életre.

Némelyek saját bűneik miatt kerültek ide, mások azért, mert ellenük követtek el bűnt, de bárhogy is volt, Jézus úgy kezelte mindannyiukat, mintha betegek volnának, nem pedig rosszak. Kinevezte magát az ő orvosuknak – az ő gyógyító emberüknek -, és nem írta elő nekik, hogy kászálódjanak ki az ágyukból, és jelenjenek meg a rendelésén. Házi látogatásokat végzett a pusztában. Elment hozzájuk, oda, ahol voltak, és rájuk tette a kezét. A némát beszélővé tette, a bénát mozgóképessé, a mélyen alvókat felkeltette.

Ugyanazt az üzenetet mondta el nekik, akár áldozatok voltak, akár elkövetők. Forduljatok vissza – mondta nekik. Fordulj el attól, amit más emberekkel tettél. Fordulj el attól, amit ők tettek veled. Légy jól. Légy új – most, nem később, nem akkor, amikor időd lesz rá, hogy kidolgozd ezt a feladatot. A megfelelő idő nem előtted van valahol, nem vár rád, hogy odaérj. Új életed abban a pillanatban kezdődik, amikor elkezded élni.             e0046b6d1b7dd4b9cad3ad33df54e223

A dolgok ilyen kezelése megőrjítette a vallásos embereket. Ők tudták, hogy ez nem ilyen egyszerű. Léteznek jelentkezési lapok, amiket ki kell tölteni. Értekezletek, amelyeken részt kell venni. Követelmények, amelyeknek meg kell felelni. És van még pár apró díjtétel is az adminisztratív költségek fedezésére. Az elengedett bűnök függvényében egyes költségek magasabbak is lehetnek, mint a többi. Néhány szerencsétlen esetben pedig az elengedés szóba sem jöhet. A hivatalnok sajnálkozik, de hát ezek a szabályok. Ő nem változtathat rajtuk, csak végrehajthatja őket.

Így aztán Jézus megőrjítette őket a maga pusztai értékeivel. Egy bizonyos ponton a fizikai cselekedetig jutva ostort csattogtatott fölöttük, emiatt fölugrottak a számukra fenntartott templomi helyről, és rohantak a kapu felé. Ez nem valami agresszió volt, hanem Jézusnak az volt a reménysége, hogy egy kis dózisú puszta megmentheti őket is. Kifelé, mondta az ostora. Kifelé oda, ahol minden, amit hallotok a lélegzetetek süvítése az orrotokban. Kifelé oda, ahol Isten csendje feleannyira sem rémisztő, mint beszédének a lehetősége, ahol inkább feküdnél kiütve, öntudatlanul, mint hogy halld, mit tartogat számodra Isten. Mindenek előtt menj ki oda emberekkel, akik sohasem éltek másutt, mint a pusztaságban, emberekkel, akik megtanultak vízen és kaktuszcsírán élni, mert sohasem engedték be őket a város közepébe. Nekik szükségük van rátok, így igaz. De nektek még nagyobb szükségetek van őrájuk.El-Greco-Jézus-kiűzi-a-kufárokat-a-templomból-National-Gallery-London1

Akármennyire szeretnénk is elkerülni, a pusztaság az, ahol jelen van az Isten. A pusztaság az a hely, ahol a legjobb dolgait megteszi. Sok idővel azután, hogy letelt negyven pusztai napja, Jézus visszatért ide, hogy felfrissítse látását és elmondja imádságait. Nagy tömeg kísérte, és ő megvendégelte őket, ahogyan ma minket is megvendégel.

Ez az idei böjt legyen a te személyes időd a pusztaságban, legyen bizalmad az általa adott táplálék iránt és legyen bizalmad az ő jelenléte iránt is. Ne feledd: bárhova mész, ő már ott járt előtted. És amikor bevégzed, ő találkozni fog veled.

Christ_Healing_the_Mother_of_Simon_Peter’s_Wife_by_John_Bridges      375px-Giotto_-_Scrovegni_-_-25-_-_Raising_of_Lazarus

 

Négy megálló a pusztában 3.

Böjti harmadik hetének útját lélekben továbbra is Barbara Brown Taylor, amerikai lelkésznő, gyakorlati teológus gondolatainak olvasásával járjuk, és segítségképpen – szokás szerint -műalkotások szegődnek mellénk.  IKON-TheProphetElijahsleeping-613x900 

Harmadik megálló – 1Kir 19,4-5a

Illés a pusztába ment, mert a gonosz királynő, Jezábel megfenyegette az életét, és Illés halálosan megrémült tőle. Jó oka volt erre. Épp most zajlott le egy küzdelem a Kármel hegyen közte, Jahve magányos prófétája és Baal – akit Jezábel is imádott – 450 prófétája között. A küzdelem célja az volt, hogy kiderítse, kinek az istene az igazi Isten. Illés győzött. Míg Baal sehol sem volt, Jahve tüzet küldött az égből, ezt senki, aki jelen volt le nem tagadhatta. Illés pedig megpecsételte a győzelmet azzal, hogy megölt minden egyes vesztest, a legutolsóig.

Amikor Jezábel ezt meghallotta, üzenetet küldött Illésnek. Tudatta vele, hogy ő maga lesz a következő vesztes, és Illés elég jól ismerte a királynét ahhoz, hogy azonnal futásnak eredjen. Hátrahagyva szolgáját a Negeb pusztába menekült, Beérsebától délre, ahol is magányosan begyalogolt a sivatagba. A szöveg szerint nem Isten Szentlelke vitte őt oda. A félelme vitte, sőt annál is több, valami nőttön nőtt abban a csendben, míg végül Illés leült egy magányos rekettyebokor alá, és arra kérte Istent, hagyja őt meghalni.

Lehet, hogy ezt a lelkiállapotot a véres küzdelem okozta, ami a Karmelen zajlott. Néha, ha megkapod pontosan azt, amit akartál, szörnyű vákuum keletkezik utána. Összes energiádat belefektetted abba, hogy elérd a célt, s ez hirtelen kifoszt téged, pusztává tesz, és fogalmad sincs arról, mit kellene csinálnod. Olyan erősnek érezted magad, míg felfele kapaszkodtál a hegyre! Most pedig nem tudod, vajon elbírnak-e a térdeid a visszaúton.IKON-Illes

Lehet, hogy a kimerültség okozta Illés lelkiállapotát. Egyik hatalmas esemény követi rögtön a másikat, nincs köztük egy percnyi nyugalom se. Először a Baal próféták, azután Jezábel, azután a menekülés a pusztába – étel és ital nélkül. Ha ezek a dolgok szétosztva történnének, mondjuk egy hét alatt, akkor a dolog teljesíthető, megélhető volna, de egyik éri a másikat, s ez olyan, mint egy háború.

Lehetséges, hogy Illés egyszerűen belefáradt a prófétaságba. „Köszönöm a hívást, Uram. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy micsoda tisztesség neked szolgálni, de az igazság az, hogy én most sztrájkba lépek. Mély tisztelettel lemondok. Hívj valaki mást a helyemre, mert én visszavonulok.”

Bármi is volt az, Illésnek elege volt. „Elég” – mondta. Úgy belefáradt, hogy arra kérte Istent, vegye el az életét. Azután lefeküdt egy rekettyebokor alá, és várta a halált. De a meghalás helyett elaludt. Ha valaha szenvedtél depressziótól, akkor felismered ezt a helyzetet, mint egy jelt. A depressziós ember napi 20 órát alhat anélkül, hogy valaha is kipihentnek érezné magát. Minden alkalommal, ha kinyitja a szemét, az agya azt mondja, „Menj vissza aludni! Te nem vagy felkészült erre. Nem vagy képes. Nem akarod ezt látni. Menj vissza aludni!”

Csakhogy Illés esetében Isten ezt nem engedte meg. Kopp, kopp, kopp. Alighogy Illés épp elmerült az álomvilágban, egy angyal ébresztette fel, és azt mondta neki, hogy egyen. Mit egyen? Edd azt az ételt, amit az angyal hozott neked -, semmi csemege, csak egy forró lángos és egy korsó víz, de elegendő a túléléshez. Elegendő a nem meghaláshoz. Így aztán Illés megette az angyal ételét a pusztaságban, de még mindig olyan fáradt volt, hogy újra elaludt.

Kopp, kopp, kopp. Az angyal nem engedte, hogy öntudatlanul feküdjön. „Kelj fel és egyél!” – mondta. „Hosszú út áll előtted.” Illés így tett, és akkor belépett a saját böjtjébe: 40 nap és 40 éjjel teljesen tiszta tudattal a pusztaságban, a végtelen alvás helyett, amire vágyott.

Ismered a történet végét. Tudod, hogyan töltötte ennek az időszaknak a végén az éjszakát egy barlangban, amikor is meghallotta Isten hangját: „Mit csinálsz itt, Illés?” Illés nagyon önelégült választ adott. Arról beszélt, hogyan került ide, mivel ő maradt egyedül igaz hívő. Rajta kívül mindenki elhagyta Istent, és most őt is meg akarják ölni. Csakhogy az Úr nem érez sajnálatot Illés iránt. Ehelyett azt mondja neki, menjen ki, álljon a hegyre, mert itt szándékozik elvonulni.

Illés nem teszi ezt meg. Nincs még túl azon, hogy eltűnni kívánna, de a barlangon belül sem tudja elkerülni, hogy hallja a zajokat kintről: először a szélvihart, azután a földrengést, majd a tüzet. A tűz után már nem jött semmi – csak egy igazi, totális csend -, amelynek saját hangja van. Amikor Illés hallotta ezt, betakarta arcát a köpenyével, és a barlang bejáratába állt. Akkor Isten föltette neki ugyanazt a kérdést: Mit csinálsz itt, Illés? És Illés pontosan ugyanazt a választ adta, mint korábban. Semmi sem változott, egyet kivéve, hogy Illés ébren volt. Teljes öntudatában. És a következő mondatban Isten új megbízást adott neki, amire Illés elindult lefelé a hegyről, hogy teljesítse Isten parancsát.

A maga módján ez egy feltámadás történet, amelyben Illés attól a kívánságától, hogy meghaljon, eljut az élni akaráshoz. Mindez ismét a pusztában történik, ott, ahol Isten a legjobb dolgait szokta megtenni.

Hogyan lesz ez a történet a te történeteddé? Mi mindent adnál azért, hogy elmenj aludni, és mit tesz Isten azért, hogy felébresszen? Az igazi csöndnek milyen hangja visz ki téged a barlangod bejáratához?barlang1111

 

 

 

 

 

 

 

Négy megálló a pusztában 2.death-valley-np-24

Böjti második hetének útját lélekben továbbra is Barbara Brown Taylor, amerikai lelkésznő, gyakorlati teológus gondolatainak olvasásával járjuk, és segítségképpen – szokás szerint -műalkotások szegődnek mellénk.

Második megálló   – 2Móz 20,18-19
Amikor hallom, hogy emberek panaszkodnak, Isten nem szól hozzájuk, mindig azt akarom válaszolni: „Mi kértük erre, emlékszel. Isten szólt hozzánk, de úgy megrémültünk, hogy könyörögtünk Istennek, ne tegye többé.”
A történet az Exodus könyvéből származik, ami Izrael hosszú böjtjéről szól – nem 40 napról a pusztaságban, hanem 40 teljes évről, amit a Biblia hosszú-hosszú időnek nevez. Amikor az emberek hat napot dolgoztak hetente, és sárból vályogtéglát készítettek az egyiptomiak számára, akkor a puszta olyannak tűnt előttük, mint a mennyország. Képzeld el! Nincs munka, nincs korbács, nincsenek idegen munkafelügyelők a maguk idegen isteneivel, csak egy világos, csöndes átvezető út van az Ígéret földje felé. Ezt képzelték, természetesen addig, amíg rá nem léptek. Az előtt, hogy a homok beborította volna őket, mint valami második bőr, az előtt, hogy az ajkuk kirepedt volna a túl sok napsugártól és a túl kevés víztől, az előtt, hogy elkezdtek volna Egyiptomról álmodni.
Mint a nehéz úton lévő emberek, szerették volna átaludni az egészet – bevenni egy Xanaxot, és kipihenten felébredni Kánaánban. Ehelyett azt vették észre, hogy a szakadék szélén élnek, ahol minden fel van nagyítva. A pusztaságban minden önmaga 110%-ává válik. A szokásos háttérzaj és elterelés nélkül. Semmi sincs, ami hígítaná a valóságot. A természetes szűrők nem működnek. Amit látsz, azt kapod, és tízből kilencszer a legtöbb dologból sokkal többet kapsz, mint amennyit akarnál. death-valley-vandorko2
Ha csak egy éjszakát is eltöltöttél a földön, matrac nélkül, akkor tudod, mire gondolok. Ami tökéletesen sima helynek látszott, átalakul 15 fokos lejtővé. Folyton lecsúszol a hálózsák aljába. Ha visszafordulsz a hátadra, ugyanaz a makk szúr a hátadba, ami már fél tucat kis horzsolást ejtett rajtad. Ezzel még elvagy addig, amíg nincsenek rovarok. De ha megjelennek, akkor véged van. Megfelelő körülmények között egy doboznyi légy keményebben tudja tesztelni a lelkedet, mint akármely gonosz lélek, mert a gonosz legalább felkínál egy komoly összecsapást, de egy doboznyi légy csak azt mutatja meg, mennyire kevés kell a kicsinálásodhoz.
Valószínűleg ezért lesz a Bibliában a puszta olyan gyakran a spirituális teszt helyszínévé. Mert nehéz itt megtervezni valamit, hisz minden nagyobb az életnagyságnál, illetve precízebben mondva minden igazi méretű, semmi nincs kisebbre vágva, amolyan háziasított változatra, ahogyan otthon elrendezzük magunknak. A forróság forróbb, a fényes fényesebb, a hangos hangosabb, a rémítő rémítőbb, ahogyan azt Izrael népe megállapította, amikor Isten elhatározta, hogy szól hozzájuk.
Exodus könyve szerint Isten az összes parancsolatot elmondta közvetlenül a népnek. Nem Mózes olvasta fel, mert még nem is voltak leírva a parancsolatok. Mózes összes feladata az volt, hogy felkészítse a népet Isten hangjára, amely figyelemre méltó zűrzavarban lesz majd hallható. Az ég dörgött és villámot szórt. A hegy füstölt, mint egy működő vulkán. Olyan morajlás hangzott a belsejéből, hogy megremegett a föld, mintha ketté akarna hasadni. S hogy senki se gondolhassa mindezt egyszerű természeti jelenségnek, megszólalt egy trombita hangja, minden egyéb zajt túlharsogva. C__Data_Users_DefApps_AppData_INTERNETEXPLORER_Temp_Saved Images_640px-Rembrandt_Harmensz__van_Rijn_079
Isten pedig torokköszörülés nélkül rákezdte: „Én vagyok az ÚR, a te Istened, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából; ne legyen más istened rajtam kívül.” És folytatódott – ezt tedd, ezt ne tedd -, a szavak túlszárnyaltak minden zsivajt, úgyhogy az emberek sohasem tudták elfelejteni többé, hiába is próbálták. Amikor elhallgatott a hang, gyorsan megállapították, hogy ez nem csak több hang volt és nagyobb felfordulás annál, amit akartak; ez Istenből is több volt annál, amit akartak. A pusztaság úgy működött, mint egy megafon, ami mindent túl hangossá és túl tisztává tett. Lejjebb akarták csavarni a hangerőt. Vissza akarták kapni a szűrőiket. Mózeshez fordultak és egy hangon kiáltották: „Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk.”
Nem hagyjuk, hogy Isten szóljon hozzánk? Csak pazarolták a levegőt, amikor erre szólították fel Mózest (mintha ő el tudná hallgattatni az Istent; lakatot tudna tenni a szájára…). De Isten hallotta, hogy ezt mondják, és íme úgy történt. Ahogyan a héber Biblia tanúskodik róla, Isten soha többé nem szólt közvetlenül a néphez. Szólt Mózes által, később a próféták által, de a nép megkapta, amit akart. Isten soha többé nem szólt közvetlenül hozzájuk.
Akik közülünk Krisztust követik, játszhatnak a gondolattal, hogy legyőztük őseink esetét a gyenge idegrendszerrel. De én nem vagyok biztos benne, hogy ma már olyan biztonságos hallgatni, főleg azoknak, akik a pusztaságban vannak. Mi van, ha a dolgok igazán elcsendesednek, és hallod, hogy valaki azt mondja: „Aki jobban szereti apját és anyját nálam, az nem méltó hozzám; és aki a fiát vagy a lányát jobban szereti nálam, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.” Mi van, ha ezt hallod?death-valley-vandorko4
Vagy ha újra igazán zajos lesz körülötted minden, és ugyanezt a hangot hallod, hangosabban a mennydörgésnél, amint ezt mondja: „Jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat. Jaj nektek, akik jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik nevettek, mert sírni és gyászolni fogtok.” Nem vagyok biztos benne, hogy olyan biztonságos dolog hallani. Ez pedig megmagyarázza, hogy gyakran miért olyan kemény dolog Isten hangját hallani.
Saját pusztaságodban, amelyet jobban ismersz mindenki másnál, mit szeretnél, mit mondjon neked Isten? És mitől félsz, hogy esetleg mondhatja?

Böjt 1. vasárnapja 10 óra istentisztelet

Macskassy-NapkorongInvocavit vasárnapja

Holnap böjt első vasárnapja. Olyan időszak kezdődik, amelyben komolyabb gondot fordítunk lelkünkre, és jobban odafigyelünk az értünk és mellettünk mindig jelen lévő Istenre.

A holnapi istentisztelet fő témája a próba és a kísértés. Hogyan találkozunk ezzel a Bibliában? Hogyan ismerjük fel jelenlétét a saját életünkben? És persze: hogyan győzhetünk? Győzhetünk-e? És vajon mit jelent a győzelem?

Az igehirdetési alapige Jézus megkísértésének története lesz (Mt 4,1-11); az oltár előtt a Zsidókhoz írt levélből fogunk felolvasni: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,14-16)

A holnapi istentisztelet két fontos éneke:
Ó, segíts, Jézus… (EÉk 374)
Jézus, sebeidnek mélye… (EÉk 197)

Szeretettel várjuk gyülekezetünk tagjait és barátainkat a holnap 10 órakor kezdődő istentiszteletre!

Ebben az esztendőben a böjti utat lélekben Barbara Brown Taylor, amerikai lelkésznő, gyakorlati teológus gondolatainak olvasásával járjuk, és segítségképpen – szokás szerint -műalkotások szegődnek majd mellénk.

Négy megálló a pusztában 1.

Első megálló – Mk 1,9-13
A pusztaság, ahova Jézus vitetett, valószínűleg a Jerikótól délre fekvő sivatag volt, ahol a Jordán folyó a Holt tengerbe torkollik. Mérföldekre ellátsz itt minden irányban, és minden homokszínű: a dombok, a sziklák, a csalit, a skorpiók. Hatalmas a csend is. Két okból. Egyrészt a homok minden hangot elnyel, másrészt nem él itt annyi élőlény, hogy zajt csapjon.
Ha csendben ülsz, és körülötted a pusztaság, akkor hamarosan észreveszel egy mechanikus zümmögést a két füled között, durván olyasmit, mint egy kis elektromos óra zizegése. Ez a munkálkodó idegrendszered hangja, összes bonyolult szálával, vezetékével és szikrázó szinapszisával (sejtek közötti kapcsolódások). Ha már hozzászoktál, akkor észreveszed, milyen nagy zajt csapsz azzal, hogy lélegzel. A tüdőd olyan, mintha egy tűzhely fújtatója lenne, ahogy zihál ki és be. Amikor belélegzel, hallod, hogy a levegő fütyülve keresztülrohan koponyád üregein, amikor pedig kilélegzel, hallod, hogy dörögve végigszalad orrod keskeny ösvényén.
A szívverésedet hallhatod távolinak vagy közelinek. Ez a szívedtől függ. Ismerek egy embert, aki egy camping túra során eljutott Dél-Dakotába, egy indián rezervátum közelébe. Első éjszaka nem tudott aludni, mesélte, a bennszülött dobok ütemes döngésétől. Második éjszaka rájött, hogy az a dob a mellkasán belül volt.
Azonban nem mindenki pusztasága csendes. Néhányan azt mesélik nekem, hogy amikor belesüppednek saját pusztaságukba, az inkább dzsungelhez hasonlít, mintsem sivataghoz. Tudod, milyen a dzsungel! Alig látsz előre egy lépésnyit az összegubancolódott indáktól és szúrós pálmalevelektől. Úgy érzed, eltévedtél, és fogalmad sincs, merre menj. Még a napot is elrejtik a fölötted boltívként összezáródó levelek. Ugyanakkor a dzsungel tele van hangokkal; csivitelő madarakkal, pattogó rovarokkal, egy ordibáló majommal vagy kettővel, ágak törnek a csuda tudja, minek a súlya alatt, ami hatalmas, lehet, hogy elszalad, de az is lehet, hogy egyenesen neked tart.
Mindez eléggé kellemetlen nappal, éjszaka azonban a hideg futkároz a hátadon, hideg verejték csorog rajtad a fejed búbjától a veséd környékén bizsergő húsig. Nem tudom, milyen tulajdonsága ez a sötétségnek, de időnként a fizikai dolgok, amelyek odakint mocorognak, nem annyira ijesztőek, mint a lelki dolgok, amelyek ugyancsak ott portyáznak. Ha választási lehetőséget adnának nekem egy hiéna és egy démon között, a hiénát választanám. Így legalábbis tudnám, mi az, amivel dolgom van, és ez már fél esély arra, hogy elriasszam.
Akármilyen is a te saját pusztaságod, fogadok, hogy legalább három dologban megegyezik a többi pusztasággal: Nem te választottad. Erre a helyre sosem mennél saját jószántadból. Nem te irányítod. Még a saját szívverésed kontrollja sincs a kezedben. Akár hangos, akár csöndes, egy hang hiányzik belőle, ez pedig az Isten hangja. Nem is tűnne pusztaságnak, ha hallanád a hangot, amely azt mondja, hogy ami történik, az rendben van, hogy nem vagy egyedül, hogy ennek az egésznek oka van. De nem hallod, és ez a csend meghatározza a pusztaságot.
A legtöbb ember számára az a legnehezebben hihető a pusztaságban, hogy Istennek köze van ehhez az egészhez. Pont a fordítottja látszik igaznak. Mintha Isten eltűnt volna, és te átkerültél volna az ellenséghez. Ám Márk evangéliuma szerint a Lélek volt az, aki Jézust a pusztába vitte – nem a gonosz, nem a világ, hanem Isten Szentlelke.
És mindez életének egyik legjobb napján történik. Ugyanezen a napon történt, hogy megkeresztelte őt János a Jordánban. Épp csak most volt, hogy amint kijött a vízből, leszáll rá a Szentlélek, mint egy galamb – de most átalakult valamivé, ami inkább egy héja, ami elragadja – nem vezeti, hanem elragadja – a pusztába, ahol 40 napot tölt egyedül. Jó, nem egészen egyedül. Ott volt a gonosz, néhány vadállattal együtt, és ott volt néhány szolgáló angyal is. De Jézus mégis egyedül volt, mert egyedül kellett megértenie a helyzetet. Senki más nem volt, aki elmondaná, mindez mit jelent, vagy mit kell most tenni. Senki más nem volt ott, aki elterelné a figyelmét a fejében zúgó hangtól vagy mellkasában dübörgő doboktól, hogy az összes démont és a hiénákat ne is említsük, amelyek azért bukkantak fel, hogy megrémítsék az éjszaka közepén. Szt-Antal-MiEnnekACelja-Redon(1)
Az evangélium szerint ez a pusztaságban eltöltött idő alapvetően fontos volt minden miatt, ami később történt Jézussal. Emberségének, ugyanakkor szentségének hatalmas forrása volt. Amikor elhagyta a pusztát, legbelül magával vitte azt, és egyáltalán nem menekült, amikor későbbi életében rátalált. E nélkül a pusztaság nélkül nem lett volna ugyanaz a személy. A pusztaság miatt nem rémült meg semmitől.
Az egyház – ami Krisztus élő testét jelenti a világban – olyannyira hiszi ezt, hogy elkülönített egy hasonló pusztai időszakot mindannyiunk számára. Egyikünknek sem kötelező odamenni, ha nem akar. Nem ragad el minket egy madár, és visz a böjtbe. Szabadok vagyunk, hogy maradjunk vagy menjünk, mi választunk. De ha a menést választjuk, akkor le kell állnunk azzal, hogy úgy tegyünk, mintha valami rossz dolog lenne a mi pusztaságunk. Le kell állnunk azzal, hogy dekoráljuk ezt az időt szép virágokkal és inspiratív zenével. Abba kell hagynunk, hogy azt kívánjuk, bárcsak átaludnánk, vagy hogy gyorsan múljon el.
Ha Jézus életének bármi köze is van a mienkhez, akkor ezek a sivatagok, ezek a dzsungelek Isten ajándékai számunkra. A Lélek cselekedetei. Az emberségünk számára vannak elkészítve és a szentségünk számára is, ha csak letelepszünk és tudomásul vesszük, hol vagyunk.
Merrefele tartasz ebben a böjtben? Tisztában vagy-e vele, milyenek a te vadállataid? Hallod az angyalaid hangját? Mi a földrajza a te, illetve a te közösséged sivatagának?

 

 

FEBRUÁRI ALKALMAINK 2017

Március 12. vasárnap

10.00 Istentisztelet                  Szabó András

Március 19. vasárnap

10.00 Istentisztelet                  Kendeh K. Péter

 Március 26. vasárnap

9.00 CSITT – családi istentisztelet

10.00 Istentisztelet                Szemerei Benjámin teol. hallg. szupplikáció