ADVENTI INSPIRÁCIÓ 6

Ha péntek, akkor Luther anekdota, ezen a héten is.6fajatekok-3kiraly

Az ajándékok

A „Fekete kolostor” pincéjéből furcsa zajok szűrődtek. Kopácsolás visszhangzott az egész házban, még a tetőtérben is. „Már fél napja így megy ez” – sóhajtott Wolf, a szolga, és kérdőn nézett Évára, a cselédlányra. „Mi a csudát művel a Doktor ott lent?”

Nem tesz jót a hírnevének, ha emberek kérdezősködésére nem tudunk mást válaszolni, mint hogy a pincében dörömböl és nem tudjuk, mit csinál.”

Mivelhogy Márton doktor megtiltotta, hogy munkájában zavarják, a szolgák nem merészkedtek a pincébe, még a lépcsőjére se. Végül azonban győzött a kíváncsiság: ugyan mi történik ott lent, mit művelhet uruk ahelyett, hogy szokásához híven a Biblia vagy a fóliánsok fölött ülne, esetleg látogatókat fogadna?!

Én lemegyek, és megkérdezem, nincs-e urunknak valami kívánsága, kér-e frissítő italt, vagy lehetek-e bármi módon a szolgálatára.”

Wolf, a szolga határozott képet vágott, és vette is az irányt a pincelépcső felé, de Éva visszatartotta.

Nem kérdezni kell, Wolf, hanem cselekedni! Fogj egy pohár tejet meg egy vajas kenyeret, és vidd le. Akkor aztán nem tud egykönnyen visszaküldeni, hanem át kell vegye tőled a tálcát. Neked meg lesz időd körülnézni, mit művel ott a Doktor.”

Wolf dicsérte magában a fiatal lány eszességét, de nem szólt egy szót sem. Kicsit bosszantotta, hogy ez nem neki jutott eszébe.

Wolf elindult a konyhába, Éva a nyomában. „Gyere, én összekészítem a dolgokat.”

Luther Márton bíborvörös arccal állt az esztergapadnál, amikor az ajtó kinyílt.

Nem megmondtam…” – kezdett bele a hangos szemrehányásba. De amikor az ajtónyílásban megpillantotta Wolfot, kezében a tálcával, nem folytatta. A forró tej illata betöltötte a pincét. „Tedd le oda a tálcát, Wolf. Köszönöm a figyelmességedet, de most menj, dolgom van.”

A futó pillantás elég volt Wolfnak a totális csodálkozáshoz. Kettesével szedte fölfele a lépcsőket, hogy mielőbb beszámolhasson Évának a látottakról. „Farag és fűrészel…” „De mit?!” „Gyermekjátékot, Éva! Gyermekjátékot!!! Egy lovat sikerült felismernem, egy babakocsit, fából faragott nyulat és sünit.” „Mit nem mondasz! Na és érti urunk a mesterséget…?” hitetlenkedett Éva. „Azt kell mondanom, hogy igen. Nemcsak könyveket ír, hanem kiismeri magát a famunkákban is.” „Ezt muszáj Bridnek elmesélnem.” „Állj,állj, állj!” – ragadta karon Wolf Évát. „Ez titok, és annak is kell maradnia. Nem akarok pletykát!” Ismét felhangzott a kalapálás, a zaj a tetőig hatolt. „Vajon tud erről Lutherné asszony?” „Zühlsdorfba ment, hogy utánanézzen, mi folyik a birtokon. Azt mondta, estig nem jön haza.” „Az ő állapotában?” – kiáltott Wolf felháborodva. „Napok múlva szülni fog. Sehova sem szabadna utaznia!” Éva megvonta a vállát. „Sok mindent nem volna szabad. De ismered, micsoda energiája van! A falon is átmegy. A gyerekek odafenn vannak Lene nénével.”

6lutherm-es-borak6fajatekok-lovacska

Luther a következő napokban folytatta a barkácsolást. Közeledett a karácsony, és még rengeteg tennivalója volt a pincében. Ha nem dolgozott odalenn, bezárta az ajtót, és magához vette a kulcsot. Senki sem léphetett a pincébe. Minél inkább közeledett karácsony, annál titokzatosabban viselkedett. Még a közös étkezéseken sem jelent meg, pedig azt nagyon fontosnak tartotta. Most viszont a dolgozószobájában kellett számára teríteni.

Mit csinál apa a pincében?” kérdezte Johannes az édesanyját. „Olyan furcsa ez.” Katharina sokatmondó kézmozdulatot tett, ami azt is jelenthette: Nem tudom. De azt is: Várjuk ki, mi lesz belőle. Martin, mint aki sokat sejt, megkérdezte: „Csak nem a Jézuskának segít?” Az anya a fejét csóválta. „Szerintem jobb, ha nem kérdezősködünk. Hagyjuk magunkat meglepni…”

Ismét eltelt néhány nap. Gazdag emberek haladtak el a „Fekete kolostor” mellett az utcán, jó meleg bundát viseltek. Szegények dideregtek a hidegben, vékony ruhát viseltek, kabát helyett pedig takarókba burkolóztak. Gyerekek fagyoskodtak. 6fajatekok-huszar6fajatekok-diotoro

Alig nézett ki Luther az ablakon, máris sarkon fordult, és eltűnt a pincében, de most nem egyedül, hanem a nélkülözhetetlen Wolf és még két szolga kíséretében. Mindhárman titoktartást fogadtak. „Uram – mondta a hűséges Wolf -, ezt a munkát más is el tudja végezni. Foglalkozz inkább a könyveiddel, az írásaiddal. Az ünnepi prédikációddal!” „Amit prédikálok, azt élnem is kell” – felelte Luther nyomatékosan. Arra gondolt, hogy amikor a karácsonyi prédikációja középpontjába a szegények és a kicsinyek iránti szeretetet helyezi, akkor annak valamilyen módon meg kell jelennie a saját életében is. A gyermekszeretetet pedig mi fejezhetné ki jobban, mint a saját kezűleg készített játék? Amikor meglátta az utcán a szegényesen öltözött gyermekeket, újra nekiállt fúrni-faragni, játékfigurákat eszkábálni, hogy megajándékozza azokat a gyermekeket, akik semmiféle ajándékra nem számíthattak az ünnepen. Ehhez a munkához aztán minden segítő kézre szüksége volt. A végén beállította a sorba híres teológusait is, beleértve az ügyetlen kezű Johannes Bugenhagent, aki mesterien bánt a tollal és a szóval, ám nem úgy a fűrésszel. Arcán kétségbeesés tükröződött. Izzadság folyt végig a nyakán, hátán, és titokban azért imádkozott, hogy mielőbb „múljék el tőle ez a pohár”. A pincét pedig, főként a kamraként használt területet lassan elfoglalta egy színesre festett, tarkabarka állatsereglet. Noénak is díszére vált volna!

Néhány nappal karácsony előtt a szegény gyerekeknek szánt állatfigurákat átszállíttatta Luther a városi templom sekrestyéjébe. Mivel ott már nem tárolták ünnepi liturgikus ruhák sokaságát, mert az istentiszteleteken csak egy egyszerű fekete talárt viseltek Mózes-táblával, elegendő hely volt a szekrényekben az ajándékok elhelyezésére. Így aztán a Doktor napjait újra a lelkipásztori munkának szentelhette. A pincebeli barkácsolás mindenesetre jót tett lelkének, szellemének. Készen állt az ünnepi feladatokra.

(Forrás: Es freut sich der Engel Schar. 24 Weihnachtsgeschichten um Martin Luther)

6fajatekok-betlehem 6fajatekok-betlehem2    6fajatekok-templom 6luther-rozsa-kenyer

ADVENTI INSPIRÁCIÓ 5

Ajtóőrökc__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_imagesrjdnhjfl

Milyen magatartás, milyen lelkiállapot illik az adventi időhöz? Még mielőtt elandalodnánk a sok szívhez szóló zenétől, amely hála Istennek ilyentájt mindenhova beszűrődik és jó hatással van a lelkünkre, és mielőtt még elnyelnének minket a finom, édes illatok, amelyek remélhetőleg minden otthonban érezhetőek, jó lesz kijózanodnunk. Mert az adventi magatartásnak nem sok köze van az elandalodáshoz, sőt épp az ellenkezőjét igényli. „Legyetek éberek” – olvashatjuk Lukács evangéliumában a megfelelő lelkiállapot leírását (21,36).

Valamiféle tompaság az éber lelkiállapot ellentéte. Ha éberek vagyunk, észrevesszük a lábunk előtt rejtőző csapdákat, és kikerüljük őket. Ha éberek vagyunk, meg tudjuk ítélni az eseményeket és be tudjuk mérni a jelentőségüket. Nem fognak óriássá nőni lelki szemeink előtt az apró árnyak, hogy halálra rémisszenek. És nem fogunk legyinteni, jelentéktelennek gondolni komoly veszélyeket. Ha éberek vagyunk, jól mérjük fel a helyzetet. És időben, helyesen is reagálunk. Hányszor bánjuk későn – „a lépcsőházban”! -, hogy túl hevesek voltunk, vagy épp túl szenvtelenek, szégyenlősek vagy aránytalanul indulatosak! Aki éber, az jelen van. Épp ott, épp akkor – és nem nézi el az alkalmas időt, hanem jól méri fel.

Épp ott és épp akkor jelen lenni. Micsoda ajándék, ha erre képesek vagyunk!c__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_jkm_l_31

Márk evangéliumában Jézus egy útra kelő emberről beszél (Mk 13,34-37), aki vigyázásra inti szolgáit, amikor távozik. Miben nyilvánul meg az éber, a vigyázó magatartás? Először is: mindenkit megbíz a távozó úr valamilyen munkával. Mégpedig „minden szolgát a maga feladatával” (34.v.). Az adventi éberség ilyen hétköznapi módon kezdődik: végezd hűségesen a magad dolgát. Azt a feladatot, ami a tied. Ne másra ácsingózz, a sajátodat lásd el, éberen, becsületesen, jó szívvel. Légy jelen az életedben!

Ez után a feladatkiosztás után külön megemlít Jézus egy speciális feladatot: „az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon” (34.v.). Ha visszatér a ház ura, éber ajtóőrt akar látni. Nem tudjuk, mikor tér vissza. A bizonytalan időpont jelenti azt is, hogy nem tudjuk, meddig tart az életünk. Azonban a ház urának visszatérését nemcsak a halál pillanata jelenti. Bármely pillanatban kopoghat az ajtómon. Be akar lépni. Meg akar szólítani. Kopogása egyáltalán nem dörömbölés. Inkább halk jelzés. Adventben ezért is figyelni kell. Ébernek lenni, hogy meghalljuk, mit akar mondani nekünk a ház ura. Lehet, hogy épp azt mondja, nem itt és most élsz, nem vagy igazán jelen. Lehet, hogy arra figyelmeztet, hiába kaptam meg a nekem való feladatot, minden mást csinálok, csak azt nem, ami az enyém. Változtatnom kell. Fel kell ébrednem. Talán a szememet akarja kinyitni, hogy a valóságot lássam meg, és azt fogadjam el, ne az életem mellett éljek.c__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_imageslldhl8br

  1. Lelkem, vigyázz, készülj fel, Istent buzgón kérve; Váratlan ne érjen el A kísértés éje. Ki nem kész, hogy nehéz Próbáját megállja, Bűnnek lesz szolgája.

     2. Míg őrködünk éberen, Kérjük Istenünket, Oldozzon fel, és tegyen Szabaddá bennünket. Megterhelt lélekkel Nem lehet őrt állni, Éberen szolgálni.

    3. Kérni, buzgón kérni kell, Mert az élő Isten Imádságra vár, figyel, Kész, hogy megsegítsen. Mellénk áll, úgy kínál, Úgy ad erős lelket, Új meg új győzelmet.

    4. Ha Jézus szent nevében Kérjük Istent bátran, Áldást áraszt ránk bőven Örök jóvoltában. Erejét, kegyelmét Bizony nékünk adja. Népét meghallgatja.

(Evangélikus énekeskönyv 441. ének)

c__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_timthumb

Adventi inspiráció 4.

Karácsony – felnőtteknek                                     4odilonredon-krisztuscsondje

 

Advent nem csak a Gyermekről szól. Nemcsak a betlehemi kis Jézus megszületésére várunk, hanem egy másik eljövetelre is. Krisztus visszajövetelére. Amikor ítélni jön és mindent megújít. Elhozza, kiteljesíti országát. Arra a pillanatra várunk, amikor látható lesz mindaz, ami most elrejtett, és csak hitünk reméli. Arra, hogy kibomlik és megkérdőjelezhetetlen, elmaszatolhatatlan lesz az igazság. Arra, hogy az áradó szeretetnek nem vet gátat ármány és gyűlölet. Krisztusra várunk. Az érkező Krisztusra.

A Krisztus név nem afféle kiegészítője Jézus nevének, hanem ezt a kibomló és szétáradó isteni igazságot és szeretet jelöli. Azt a jövőt, amikor Isten lesz minden mindenekben (1Kor 15,28).

Sajátos, pezsdítő érzés átélni, hogy advent idején kétirányú várakozásban élünk. Várjuk, hogy karácsony legyen. Hogy újra átéljük a betlehemi gyermek születését, és vele gyengédség költözzön durva hétköznapjainkba. Figyelmes szeretet önző, énközpontú gondolkodásunkba. Hogy a gyenge gyermek legyőzze szívünk keménységét, és a szó szoros értelmében jobb belátásra késztessen. De várjuk Krisztust is, aki győzelemre viszi Isten szeretetét és igazságát. Betölti vele a világot, olyannyira, hogy más számára – a gyűlölet, a közöny és az igazságtalanság számára – nem marad hely. Isten lesz minden mindenekben.

Szükségünk van erre a másodikra. A mindent betöltő, „kozmikus” Krisztusra. Mert nem mindig elég a jó szándék. Kevés a jóakarat. Semmit sem old meg, legföljebb enyhít, ha a jón tájékozódunk, vagy ahogy ma sokan mondják: ha „pozitívan gondolkodunk”. Olyan szenvedéssel, veszteségekkel, igazságtalansággal van tele a világ, amivel szemben egy ártatlan gyermek nem tudja felvenni a küzdelmet. Leginkább csak áldozatává válhat, ahogyan a Betlehemi is áldozatává vált. Az az erő kell, amely szembeszáll a pusztítással, és győzni képes.

Advent 2. vasárnapjának az a nagy evangéliuma, hogy a betlehemi Kisded arca több egy csecsemő arcánál. Ebben az arcban benne van az áldozat, és benne van a húsvéti győztes is. Ha rátekintünk, képesek vagyunk szembeszállni azzal a gonosszal, amely a mi környezetünkben tombol, és a saját erőkategóriánkba tartozik. Őrá nézve nem tudunk közömbösek maradni szenvedőkkel, elűzöttekkel, kisemmizettekkel szemben. Úgy érezzük, lehetetlen semmit sem tenni! Legalább a vigasztalásig és az együttérzésig el kell jutnunk. Eközben pedig meg vagyunk győződve arról, hogy aki karácsonykor megszületett, az el fog jönni, hogy véget vessen a gonoszság tombolásának, és kiteljesítse az életet. Ezért halljuk meg a bátorítást:

„Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok.” (Lk 21,28)

Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel                         4rubljov-krisztuspokolraszallasa

  1. Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel, Hadd szabaduljon Izrael! Ím, fogságból kél sóhaja, Mert távol Isten szent Fia. Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Megszületik Immánuel!2. Ó, jöjj el, Jessze vesszeje, Ne ártson sátán ereje! Mentsd meg pokoltól népedet, Hogy dicsérhessen tégedet! Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Megszületik Immánuel!

    3. Ó, jöjj, ó, jöjj, Naptámadat, És hozd vigasztalásodat, űzd el a sötét éj ködét, És vesd el minden félelmét! Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Megszületik Immánuel!

    4. Ó, jöjj, Kulcs Dávid törzséből, A mennynek kapuját nyisd föl! Az üdvösségre tárj utat, Ne legyen részünk kárhozat! Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Megszületik Immánuel!

(XII. századi latin ének: Veni, veni Emmanuel)

(Evangélikus énekeskönyv 133. ének)

  4odilonredon-krisztus