JANUÁRI ALKALMAINK 2017

Január 1. Újév – vasárnap

10.00 Istentisztelet                  Szabó András

Január 8. vasárnap

10.00 Istentisztelet                  Szabó András

Január 15. vasárnap

9.00 CSITT – családi istentisztelet

10.00 Istentisztelet                  Szabó András

Január 20. péntek

18.00 Reformáció 500. évfordulója Pestújhelyen – Ökumenikus alkalom a református, katolikus és evangélikus gyülekezetek közösségében templomunkban.                                                Igét hirdet: Molnár Béla c. prépost, plébános

 

ÁDVENTI INSPIRÁCIÓ 12

Ha péntek, akkor Luther-anekdota – idén utoljára

 

Szentestec__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_images0x0q7m72

Uram, ma este sem ettél semmit!” – Éva, Lutherék szolgálója észrevétlenül lépett a dolgozószobába – vagy nem vette észre a kopogását? -, és a kisasztalra nézett, amelyen ott állt a kihűlt vacsora. „Pedig annyit dolgoztam ezzel az étellel!”

Luther feltekintett az írásból. Az asztal, amelynél ült, borítva volt papírlapokkal. Két gyertya pislogott otromba tartókon a papírok között, nyomorúságosan világította meg a helyet, ahol Luther a jegyzeteit írta.

Ne haragudj, Éva, nem voltam éhes.”

Ez így nem mehet tovább, Doktor Úr! Szinte nem nyúlsz ételhez, amióta asszonyom átadta nekem a konyhai birodalmat. Nem felel meg a főztöm?” Éva kétségbeesetten állt a ház ura előtt, az ajkát harapdálta.

Ennek semmi köze a konyhaművészetedhez, Éva! Te a feleségemnek is, nekem is hűséges szolgálója vagy. Isten megjutalmaz téged ezért.” Luther egy bátorító mosolyt küldött Éva felé.

Egy üres tányér nagyobb jutalom volna” mormolta Éva.

A közeli templomtoronyban tizenkettőt ütött az óra. „Éjfél van. Na, huss az ágyadba, Éva. Az új nap mindjárt benéz az ablakon.”

Éva elnyomott egy ásítást, fogta a tálcát, és fejcsóválva kiment a szobából.

Luther letette az írószerszámot, járkálni kezdett dolgozószobájában. Tizenkét óra, és még mindig nincs kész! Milyen nehéz idén pontot tenni a karácsonyi prédikáció végére! Túl sokat dolgozott volna? Túl fáradt? Az biztos, hogy sok munkája volt. Nyáron fejezte be a bibliafordítást. Izzasztóan kemény munka volt. Rengeteg energiája ment rá. És biztos, hogy az elmúlt évek feszültségei, nyugtalansága, a politikai üldöztetés is megtették a magukét. Hogyan is tudta volna mindezt túlélni Isten nyilvánvaló segítsége nélkül?!

És hát a csalódások… Kialakult szépen az ellentábor is, köztük olyan teológusokkal, akik korábban a barátai voltak. A saját hittestvérei sem gondolkodtak egységesen, ez nagyon fájt neki. Főként az Ulrich Zwinglivel való vitája éleződött ki. Nem értettek egyet az úrvacsoráról szóló tanításban. Két tábor alakult ki itt is.

Az egyetértés hiánya, a kemény viták, ütközések megtámadták az egészségét és kikezdték jó közérzetét. Kimerültnek érezte magát. A gyerekzsivaj, ami állandóan körülvette, érdekes módon nem fárasztotta, inkább felderítette. Otthonosan mozgott a gyereklármában, csakúgy, mint a diákjai között, akik semmivel sem voltak csendesebbek. Ezekben a körökben otthon érezte magát. Felszabadult.

A mellette lévő szobában egyszer csak felsírt egy kisgyerek. Luther felfigyelt a hangra, gyengéd mosoly futott át az arcán. Csak néhány napja, 1534. december 17-én látta meg a napvilágot Margarete. Luther hálásan tekintett a kereszt felé. „Megvigasztaltál, Uram. Családdal ajándékoztál meg. – Milyen csöndes ez az éjszaka. Szinte hallom a percek tovasuhanását. Téged dicsérnek, világ Teremtője!”

Visszaült az asztalához. Kezébe vette a tollat, írni kezdett. „Létezik nagyobb vigasz annál, Testvéreim, mint tudni, hogy Isten emberré lett, és úgy jött közénk, mint egy kisgyermek? Ez a titok marad a legnagyobb minden időben: Isten gyermek lett, olyan kicsiny, olyan tehetetlen, mint egy újszülött emberke, mégis övé minden hatalom, övé az Isten országa, és övé a kereszt is, amely megváltást hoz nekünk minden bűnből.”

Ismét áthallatszott a gyereksírás. A pici Margarete sírt a szomszéd szobában. Aztán kinyílt az ajtó, Katharina tűn fel, karján a csecsemővel.

Még dolgozol, Martin?” kérdezte meglepődve. „Késő éjszaka van. Gyere aludni, jó ember! Holnap sok erőre lesz szükséged!”

Luther kettőt lépett Katharina felé. Először a gyerekre nézett, aztán a feleségére. „Tudod, mi veszi el az álmomat, Katharina? A karácsonyi prédikáció. Idén nem fog jól sikerülni.”

Katharina átadta a gyermeket Luthernek. „Túlterheled magad, Martin” aggodalmaskodott. „Azt gondolod, minden új művednek jobbnak kell lennie az előzőnél. Minden új prédikáció találóbb kell legyen, mint a legutóbbi volt. Hova vezet ez? Nem szélkerék az ember, hogy folyamatosan pörögjön!”

Én képtelen vagyok másképp. Igen. Azt gondolom, minden írásomnak világosabbnak kell lennie az előzőnél. Az ember persze nem tökéletes, sohasem olyan teljes, mint Isten igéje. De a Biblia számomra a mérték. Neki kell alávetnem mindent, amit írtam vagy ezután fogok papírra vetni. Bizonyos dolgokat még át kell gondolnom. Talán nem kellene olyan keményen fogalmaznom. Végül is, Käthe, ellenfeleim mind Isten barátai, és Ő ugyanúgy szereti őket, mint reményem szerint minket.”

Luther visszaadta Margaretét az anyjának. Felesége szavai kevéssé nyugtatták meg. Az ablakhoz lépett, és kinézett az éjszakába. Csillagok világítottak az égen, szikrázva őrködtek az alvó emberek fölött. Úgy tűnt, a hó beborította a gondokat.

Nem okozhatok csalódást az embereknek” sóhajtott Luther. Úgy látszott, mintha az egész városhoz beszélne, nem pedig Katharinához, aki a háta mögött állt. „Nagyon sok nyugtalanságot hoztam a világba. Biztos, hogy szembehelyezkedésem az egyházi hivatalnokokkal tiltakozás volt a tévútra vezetett lelkiség miatt, a megmerevedett teológiai gondolkodás és a vallással való visszaélés miatt. Sok ember számára megrengettem a világ rendjét, és még nem láthatók egészen a következmények. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek.”

Katharina a vállára hajtotta a fejét, Luther még mindig kifele nézett, az éjszakai városra.

Mainzban, Bambergben, Strassburgban és Baselben, Nürnbergben és Kölnben a te bibliafordításodat nyomtatják, drága jó Martin. Ez nem olyan teljesítmény, amivel elégedett lehet az ember?”

Luther a kezét tördelte. „Épp ez az! Minden szem engem figyel, és én, szegény ember, gyengének és erőtlennek érzem magam. Még egy prédikációval sem tudok megbirkózni.”

Ez egy karácsonyi prédikáció, Martin. Nem egy hétköznapi beszéd” vigasztalta Katharina. „És nem vagy gyenge! Fáradt vagy. Nincs jogod fáradtnak lenni? Arra való az alvás, hogy az ember felüdüljön, új erőt gyűjtsön. Gyere, feküdj le, holnap is van nap. Meg fogod látni, új erőre kapsz.” Luther arcon csókolta Katharinát, aztán lehajolt a kis Margaretéhez. „Neked jó dolgod van. Egy angyal karjában alszol.”

A tiéd azonban nagyon dühös lesz, ha éjszakáról éjszakára virrasztania kell melletted!” adta meg a csattanós választ Katharina egy szemhunyorítás kíséretében. „Nézz oda, nem olyan ez a mi Margareténk, mint a karácsonyi kisded? Hát nem Isten karácsonyi ajándéka ő? No, gyere, jó ember, legfőbb ideje nyugovóra térni.” Katharina barátságosan taszított egyet Lutheren, és elhúzta az ablaktól.

Hagyj egy picit, Käthe” kérte Luther, „csak egy percnyi időt kérek. Amit most mondtál, az felvillantott valamit. Most rögtön le kell írnom, mielőtt elszállna. Ajándék lesz – Szentestére.”

Luther titkos örömmel, különlegesen felfrissülve tért vissza íróasztalához. Az egyik gyertya leégett, meggyújtott egy újat. Belemártotta tollát a tintába, és róni kezdte a sorokat:

Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok, Mert nagy örömöt hirdetek, Méltán ujjong ma szívetek.

A Megtartó ma született, Ég-föld örül ma veletek. Egy ártatlan kis csecsemő, Egész világ üdve lesz ő.

Ez Krisztus, Isten szent Fia, Ki mennyből jött a földre ma. Ő üdvözít, ő törli el Világ bűnét szent vérivel.

Mit sok ezer szív kérve kért, Mit Isten régen megígért, ő hozza, tőle nyerheted Az üdvöt, örök életet.

Ráismertek, ez a jele: Kemény jászol fekvőhelye, És szegénység a bölcsője, Bár világ Üdvözítője.

Ó, jertek, mi is örvendjünk, A pásztorokkal bemenjünk, Hogy lássuk, mit ad Istenünk ő szent Fiában minekünk!

Nyílj meg, szívem, fogadd be őt, Az áldott égi csecsemőt, Ki e világ üdvére jött! Borulj le jászola előtt!

c__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_imageswlkula0j                       (Evangélikus énekeskönyv 150. ének)

(Forrás: Es freut sich der Engel Schar. 24 Weihnachtsgeschichten um Martin Luther)

 

Légyen vidámság!”

Közös ádventi felkészülésünk végére értünk. Mindenkinek örültünk, aki velünk járta ennek az útnak hosszabb-rövidebb szakaszát. Azt reméljük, közös gyülekezeti felkészülésünk közelebb segített minket ahhoz, hogy átéljük karácsony titkát.

Amikor pedig holnap este együtt énekeljük – reméljük, minél többen – a karácsonyesti liturgia záróénekét, akkor valóban érjen el minket az ünnep! Adjuk át magunkat az örömnek, ahogyan az ének mondja:

Ó, örök Isten, dicső Szentháromság,

Szálljon mireánk Tőled világosság!

Távozzék tőlünk bűn és szomorúság,

Légyen vidámság!”

(Evangélikus énekeskönyv, 38.o.)